Lányszobába készült:-)

Ha már a ház épülése-szépülése is témája a blognak, szülessen egy ilyen bejegyzés is.
Ha lassan is, de csak megvalósulnak terveink.
Kislányunk már nem is olyan kicsi, jövő hónapban 11 éves lesz, s 5. osztályos, már felsős nagylány. A gyerekkor és kamaszkor határán billeg. Még gyerek, aki ragaszkodik a játékaihoz, az alvós plüsseihez. Ugyanakkor ízig-vérig csajszi, szép ruhák, csecsebecsék bűvöletében. Azért már komolykodó megnyilvánulásai is vannak. Ősanyáinktól örökölt, a női nembe kódolt gyűjtögetőszenvedély nála halmozottan érvényesül. Milyen bútor készüljön hát neki? Babás már ne legyen, mert az maholnap ciki lesz. Így nagylányosra terveztük, jó sok tárolólehetőséggel, kacatelnyelő zuggal, polcokkal a még kedvelt játékoknak, a  könyveknek, tárgyaknak.

Mire bepakoltunk, rájöttem, ez sem elég:-) A játékokat elnyelni szándékszó felemelhető tetejű ülőke nagyon hamar megtelt, s még mindig rengeteg kacat van, ami számára értéket képvisel.
Kár, hogy nem készítettem az ezt megelőző állapotokat megörökítő képet. Ha sokat keresgélnék, biztos, találnék, de ahhoz már késő van. Egy nagy, kétajtós szekrény nyelte el a ruháit, egy ideig. Aztán mellékerült egy kicsi, majd ez fölé egy akasztós rész, s így toldtuk-foldottuk. Ez talán a végleges állapot. Tetszik a Kisasszonynak, meg nekem is. Persze ezt is Apja készítette, közös elképzelés alapján.

Lesz azért még munka a szobájában, az íróasztalos sarokhoz is be szeretném nyújtani a rendelést. Még a régi kicsi íróasztala van, fölötte, mellette polccal meg annyi limlommal (persze csak nekem lom), hogy Dunát lehetne rekeszteni vele. De ez nem idén lesz:-)

Karácsonyi ajándék a Férjemtől:-)

Hol van az már:-) Majdnem elkészült karácsonyra, végül közbeszólt egy kis baki. Aztán a helyére került a szekrény, a bepakolás viszont váratott magára. Még most sincs teljesen tele, de a kacatok csak gyűlnek, gyűlnek, s minél több tárolóhely van, annál többet halmozok fel. Mert én olyan gyűjtögetős vagyok: hátha jó lesz még valamire:-)
Van a konyha-étkezőben egy sarok, melybe még a ház tervezése során elhelyeztem a lelki szemeimmel egy sarokra állítható tálalószekrényt. Mivel Férjuram nagyon belejött a bútorgyártásba, nem volt kérdés, hogy ő fogja elkészíteni.
Dolgozott is rajta a télen, méricskélt, tervezgetett, kikérte a véleményemet, hozzátette a szakértelmét, s ha nem méri el a felső rész üveges ajtaját, valóban kész lett volna időben. Új ajtó készült, a szekrény is a helyére került. Az elmért ajtónak is meglett a szerepe: a konyhaszekrény utolsó, hiányzó darabját az után terveztük.

Ilyen lett:-) A konyhaszekrény tulipánja erről sem hiányozhat. De most már nem tervezünk több tulipánt.
A felső, üveges részbe került az "antik" porcelán. Néhány éve Anyukám összecsomagolta az eljegyzésükre kapott kéknefelejcses kávéskészletet, s nekünk adta. Mert tudta, hogy gyűjtjük a régiségeket. Már akkor elhelyeztem a nem létező szekrénybe a szívemnek kedves ajándékot. Évekig dobozba várt a végleges helyére:

A többi "díszlet" jön-megy, idővel majd minden megtalálja a végleges helyét.

Néhány kép a kezdetekről s a "művészről":

Kis konyhám

Itt készülnek süteményeim:

Szóval ez az én kis konyhám. Nagyon szeretem! Ez a fénykép még nagyon ifjú korában készült, azóta már úgy tele raktam, hogy egy gombostűt sem lehetne leejteni a polcaira:-)
Már említettem, mikor beköltöztünk, két asztal és a tűzhely jelentette a berendezést, akkoriban mindent a kamrában tároltam. ( Szerencsére jó nagy... ) De az sem érdekelt, csak szabadulni albérletünk penészedő falai közül! Majdnem egy évig így is volt, mikor Férjecském ráért nekilátni az én fejemben már be is rendezett szekrényem megvalósításához. Az ő fejében más volt, össze is kaptunk miatta, ami 15 év alatt nem sokszor fordult elő... Végül egyezségre jutottunk, s kezdett formát ölteni elképzelésem. Persze a tulipán kötelező volt. Decemberre elkészült a nagy mű, de sajnos akkor nem próbálhattam ki... Anyukámat ápoltuk. Ő nem is láthatta már...
Azóta élvezettel nyűvöm, s változatlanul szeretem.
Majd jövök részletekkel is!

Tulipános láda

Egyik kedvenc bútordarabom:-)

És még az évekkel ezelőtti dunai árvíznek is van köze hozzá. Annyi, hogy kedves ismerőseink, akik közvetlenül a Duna partján laknak, az alsó szinten derékig érő vízben elázott régi bútort ki akarták dobni. Férjem elhozta, aztán szétszedve évekig állt, mígnem tulipános láda lett belőle:-)
A rongyosra hámlott furnért Apósom napokig áztatta, míg végre sikerült megszabadulni tőle. Férjem le sem csiszolta az alatta rejtőző faanyagot, hogy még régebbinek hasson. Nem festett, hanem kivágott tulipánmotívum díszíti. Ugyanis ez az aktuális kedvenc:-) A szélére került díszcsík szintén az "árvízvert" bútordarabról megmentett, talán diófa  darab. Réz szegekkel van összeállítva, s csak egy vékony fenyő lazúrréteget kapott. Olyannyira jól sikerült az antik hatás, hogy kedves székely ismerős, aki márpedig ért a fához, s még emlegetni is fogom, valóban azt hitte, hogy nagyszülőktől örökölt darab:-)
A teteje felnyitható, tágas tárolóhely (sajnos a teteje is), s akár ülni is lehet rajta.
S ki más készíthette, mint Férjuram? Pedig nem is asztalos, csak ez a legújabb kedvenc tevékenysége. Egy-két trükköt ellesett barátjától, tanult egy-két hibájából, s olyan munkák kerülnek ki a keze alól, hogy mindenki csodájára jár:-)

Egy időben a vasalatlant tartottam benne, jelenleg néhány kacat dugihelye, de sohasem áll üresen. Ülőbútor funkcióját is kihasználjuk időnként, főleg, ha vendégek is vannak. Másik fontos s bosszantó funkciója: mivel az étkezőben kapott helyet, közel  a bejárathoz, a hazaérkező családtagok hova pakolnak le mindent?
A tetejét az általam varrt írásos terítő díszíti, ami szintén tulipános:-) Nagyon szeretem az írásost, varrni is meg használni is. Lesz még szó róla.