Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2012. november 11., vasárnap

Itt van az ősz... s mindjárt vége is

Minek nekem ez a blog, mikor még a másikat sem győzöm.
Mikor nekifogtam, arra gondoltam, minden mást, ami nem fér bele a sütikeretbe, ide borítom bele. Ételreceptek, morfondírozások, lakásunk alakulása, csinosítgatása, kézműveskedéseink (ez is egyre kevesebb), jövés-menés, család régen és most, és még annyi minden, ami kikívánkozna belőlem.
Még a nyaralást sem fejeztem be, pedig Katalin már kétszer is érdeklődött, hogy mikor lesz folytatás. Így hétvégén kicsit több időm van, ha nincs éppen családi program. Ma nem volt. Mégis mást írok, de majd arra is sor kerül.
Ebéd után felkerekedtünk, elmentünk forrásvízért, s sétáltunk egyet a Börzsöny bugyrai közt.
Gyönyörű az őszi erdő. Még most is, hogy már csak kevés, a gyakori szélfúvásnak ellenálló levél kapaszkodik a fákon.
Hogy szeretem-e az őszt? Nem. S azért nem, mert szürke, lucskos, párás, nyirkos időt hoz magával. Nem leszek tőle depis, de nem is dob fel. Nem szeretem a borús időt. Mikor az ablakból nézem a szélfútta, víztől csepegő kinti világot, megnyugtató a tudat, hogy van puha, világos menedék ez elől a rút idő elől. De van valami jó az őszben: karácsonyt hagy maga után. Imádom azt az ünnepet!
De még tart az ősz, egy kosárnyit be is hoztam belőle:

Mégiscsak szép az ősz, ilyen színekkel egyik évszak sem örvendeztet meg:-) S ennyi finomsággal...
Kint pedig, hát ott is szép, ha nem esik!



A falu és a Börzsöny között megbújva réges-régi pincék vannak, némelyik beomolva, többségük viszont szépen karban tartva, hétvégi háznak felújítva. Valamikor szőlő is volt erre fele, de ma már elvétve foglalkoznak vele, maradtak az enyészetnek. Az ifjúság viszont szívesen látogatja ezt a helyet, sőt rendezvények helyszíne is szokott lenni a forrás közeli, pincék hangulatát magára vonó tisztás.



2012. szeptember 4., kedd

Naplóféle az Erdélyben töltött napokról. 6., 7. nap

A hegyekben tesztelhettem az állóképességemet, most meg a memóriámat:-)
A 6. nap meglehetősen emlékezetes, de nem a szép élményektől. Arra ébredtem, hogy Leányzóm kipakolja gyomra tartalmát. Reméltem, hogy csak gyomorrontás, s egy kis kamillatea mindjárt helyre rakja. Minden esetre a mai nap programját meghatározta, nem megyünk sehova, maradunk a sátraknál. Férjem meg ügyeletben, ha kell, mehessünk dokihoz vagy gyógyszertárba.
Hédi állapota nem akart javulni, amint belediktáltam egy kis folyadékot, jött a hasfájás, majd a hányás. Részemről meg az aggodalom...
 A fiúk elmentek sétálni a környéken, Gergő növényeket fotózott; a fényképek legalább harmada az Ő műve:-) Az volt nagy bánata, hogy nem látni állatokat. Ha meglátott egy gyíkot, rávetette magát, egyet-kettőt sikerült is elkapnia. No meg lovat, tehenet bőven láthatott, meg néhány kutyát is, de vadállatot akart. Egy medvének azért biztos nem örült volna. Élnek arra fele, meg is lepődtem, azt hittem, csak a Kárpátokban érzik jól magukat.
Erre jártak

"Kis" természetbúvárom



Leányzó délutánra kicsit felvidult, bár enni, inni nem akart. Korán elaludt, szerencsére a nyavalyát is kialudta. Persze másnap még igencsak gyengus volt, de legalább amit evett, ivott, benne maradt. Én meg megnyugodtam.
Reggel Sógor összepakolt s elindult haza, mert neki ennyi szabadság jutott.
Nekünk meg a Szamos-bazár volt tervbe véve. Én természetesen maradtam Hédikémmel, meg Nővérem is. Így csak a fiúk vágtak neki az útnak.
A Szamos-bazár a Meleg-Szamos forrásvidéke, s nevéhez méltó: megtalálható itt minden, mi látni- s másznivalóra éhes turista szem-szájának ingere: barlang, felső világítással,  mélység- és magasság sziklafalak képében, patak, amibe bele lehet esni:-) Egész napos túra volt a fiúknak, volt is mesélni valójuk bőben. Másztak, fürödtek akarva-akaratlanul, barlangásztak. Gergő be is szólt az apjának, ez volt a legnagyobb sztorijuk. Így esett az eset: Apja egy sziklafal előtt magyarázta s mutatta a kölöknek, hogy kell kapaszkodni, fogást keresni, átjutni rajta. Mindeközben Fiacskám megkerülte a sziklát, odaállt az apja elé, s megkérdezte: Apa, neked mennyi az IQ-d?
Néhány kép a természet eme újabb csodájáról, amit ezúttal nem, de 20 évvel ezelőtt láttam:
Gyíkocska:-)













Hazafele
A következő napról is szándékoztam írni, de hagyok holnapra is:-) Előzményként annyit, hogy túráztunk egy jót, Hédivel együtt, aki bár gyengécske volt, de állta a sarat.

2012. augusztus 29., szerda

Tejfölös lecsó

De lassan haladok ezzel a kirándulós naplóval! Mire a végére érnék, elfelejtem a részleteket:-) Most megszakítom Martinelli kedvéért, aki játékán e héten a lecsó a főszereplő.
Hankka jelentette ki blogján, hogy a lecsót mindenki szereti. De rögtön ott a kérdés: Vagy mégsem? Nálunk a családban megosztó étek, én nagyon szeretem, Férjemmel együtt, a gyerekek kevésbé. Miért is szeretnék, hisz zöldségből készült, egészséges étel. Férjem szokta mondani, hogy "tápos" gyerekek. Pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy -lehetőségekhez mérten- egészségesen táplálkozzanak. Kellett egy kicsit érjenek ahhoz, hogy megértség, igenis meg kell enni azt a zöldséget, gyümölcsöt. S ha fokozatosan is, de némi sikerélményben van nekem is részem ezen a téren:-)
A legutóbb készült lecsót Gergő mindenestül megette, míg Hédi most is csak mártogatta, válogatta a neki tetsző falatokat.
Anyukám régen legtöbbször tejfölösen készítette a lecsót, ma is így szeretem a legjobban. Időnként rizzsel készül, de tejföl akkor is kerül bele. Ez a legutóbbi, melyet Fiam végre hajlandó volt megenni, úgy készült, ahogy régen, ahogy én is legjobban szeretem, jó sok tejföllel.
Hozzávalók:

  • hagyma 
  • paprika
  • paradicsom (vagy paradicsomlé, sűrített paradicsom)
  • kevés olaj
  • fűszerek: só, bors, paprika, csípős paprika
  • tejföl
Nem írok mennyiségeket, soha nem méricskélek főzés közben.
A paprikát és a hagymát kevés olajon, megsózva,  puhára párolom. Ha puha, hozzáadom a paradicsomot, ezzel is főzöm. Ezúttal sűrített paradicsom került bele, mert maradt előző napról. Ízlés szerint fűszerezem, 2-3 dl tejfölt adok hozz. Összerotyogtatom s kész is.

Én télire soha nem rakok el üveges lecsót. Hagyma ugye egész télen van, a paprikát felaprítva, zacskókba adagolva beteszem a mélyhűtőbe, lefőzött paradicsom pedig készül minden ősszel. Ezekből készítem télen a lecsót.
Van, aki kolbász nélkül el sem bírja képzelni a lecsót. Én is próbáltam, ragadozó Férjemnek ízlett is, de én jobban szeretem húsmentesen. Csak így.

2012. augusztus 26., vasárnap

Naplóféleség az Erdélyben töltött napokról. 5. nap

E nap reggelén tanácstalanok voltunk, hova is menjünk. Inkább az volt a gond, hogy mindenkinek más célja volt: ki pihenni szeretett volna, ki egész napos túrára menni, más meg csak egy kevésbé megerőltető módon elérhető célt szemelt ki.
Végül Sógor elindult a Galbena-szorosba, Férjuramat meg sikerült rábeszéltem, inkább az én szempontomat vegye figyelembe:-)
Délelőtt elintéztük a "ház körüli" tennivalókat, délután pedig felkerestük a szomszédban sátorozó idősebb házaspár által ismert forrást, majd a közeli a Mócok Temploma nevű csúcsot szándékoztunk meghódítani.
Eddig palackozott vizet ittunk, de fogytán volt. A patak vizéből nem ajánlatos inni, bár tiszta vizű hegyi pataknak tűnik. De a feljebb sátorozók, az átkelő lovak, tehenek megcáfolják ezt.
Hátizsákba pakoltuk a kiürült flakonokat, s elindultunk megkeresni a forrást. Kisétáltunk az aszfaltos útra, a nem túl bizalomgerjesztő bolt mellett balra fordultunk, s rövid séta után, lila virágok és málnabokrok közé bújva megtaláltuk.



A vizet visszavittük a táborhelyre, s elindultunk a kiszemelt "dombocskára". Leányzóm "otthon" maradt a Nővéremmel, aki éppen körmöt festett, s ez a művelet nagy érdeklődést vált ki belőle. Meg nagy óhajt, hogy Ő is kifesthesse körmöcskéit:-)
Elhaladtunk a tájhoz egyáltalán nem illő építkezések mellett. Most közelebbről megszemlélhettük a félig kész épületek mellett felejtett (?) törmelékhalmazt.
Mivel nem találtunk ösvényt, elindultunk toronyiránt. Messziről nem tűnt annyira meredeknek s hosszúnak felérni, de feladta a leckét. Gyakorta megálltunk levegőért kapkodni, s visszafele nézve a tájban gyönyörködni.
Innen...

ide tartottunk.
Előbb legelőn haladtunk, aztán a csúcs fele közeledve kövek és fák között rátaláltunk az ösvényre is. Innen már könnyebb volt haladnunk.
Visszatekintve

Előttünk még van egy kis emelkedő:-)
 Odafent gyönyörű kilátás fogadott a csúcsra épített faépítmény mellől. Ez a "templom", szentképek is vannak benne, meg persely és egy mosógép dobja, mely funkciójára rövid tanakodás után rájöttünk: belsejében mécsest lehet gyújtani. Ötletes, nem?
1476 m magasan voltunk. A csúcs egyfajta tájékozódási pont, hisz a Pádis fennsík több pontjáról rálátni.
Felérve

Kilátás

A csúcson lévő "templom"

Ez is a kilátás része

Erre már szebb
 Még egy darabig gyönyörködtünk a környékben. Aztán elindultunk lefele, ezúttal az ösvényen. Legelésző lovak mellett haladtunk el:
Már javában készült a vacsora, mikor Sógor is megérkezett a Galbenából. Nagyon szerettem volna ide is eljutni, mert 20 évvel ezelőtt ez a hely nyűgözött le a legjobban, pedig a többi látnivaló sem semmi. De látván, hogy természetjáró Sógoromnak is egész napos túra volt, s hallván beszámolóját a kizárólag a hegyoldalba erősített láncokon való továbbjutásról, lemondtunk róla.
Pedig annyira szép... A hirtelen előbukkanó forrás vize lefele folyva teknőket alakított ki, majd egy barlangban folytatja útját, ahonnan egy zubogó vízesés formájában jut ismét a szabadba. Erre emlékszem a legtisztábban... Talán majd máskor, ha lesz másik alkalom...

2012. augusztus 24., péntek

Naplóféleség az Erdélyben töltött napokról. 4. nap

Az előző nap próbatétele után lazább napot terveztünk.
Hogy miért volt próbatétel? Nem egészen 5 km (el sem hittem, de Sógor okostelefonja ezt is tudja) távot oda-vissza egész nap tettünk meg, de közben több száz m szintkülönbséget kellett áthidalnunk. Kicsit tartottam is a helytállásunktól, de megcsináltuk! A gyerekeknek, Nővéremnek nagy-nagy dicséret, s én sem okoztam csalódást magamnak:-)
De most egy újabb napnál tartok: A Medve Barlangot szemeltük ki uticélul, s hogy tartalmasabb legyen a napunk, a Rozsda-szakadékot is beterveztük. Persze ezúttal autóval:-)
Végigdöcögtünk azon az úton, amelyiken feljöttünk a hegyre. Kiskóh (Chiscau) falu felé vettük az irányt, ugyanis ott található a nevezetes barlang. Megérkezvén egymást érő árusok fogadtak, egész fel a bejáratig. Egy épület rejti a barlang bejáratát, melynek alsó szintjén árusítják a belépőket, felső szintjén, egy büfé mellett vagy a tágas, szép kilátással  rendelkező teraszon kell várakozni, míg összegyűl egy újabb csoportra való. Most nagyon sokan voltak, egyik csoport érte a másikat.


Az idegenvezető románul tájékoztatott a tudnivalókról, a fontosabbakat fordítottuk a gyerekeknek. Elsőként a helyet mutatták meg, ahol robbantás során véletlenül leltek rá a barlangra. Ez történt 1975-ben. Ekkor a barlangot lezárták, 5 év múlva adták át a látogatóknak. Ekkorra kiépítették a világítást és a járdákat, az elérhető cseppkőképződményeket hálóval védik. Nem véletlenül, mert bár tilos megérinteni őket, némely látogató fittyet hány a természet sok ezeréves munkájára. Mert egy négyzetcentiméter cseppkő 20 év alatt képződik, de a zsíros kéz érintésétől nem fog tovább nőni.
A barlang másfél km hosszú. Nem látogatható az egész, egy része csak a kutatók számára van nyitva. Nem csak csodálatos cseppkőképződményei miatt jelentős, hanem az itt talált barlangi medve-csontvázak ( a mackók 15.000 éve kihaltak) is híressé tették. Egy földcsuszamlás ejtette foglyul az itt menedéket találó medvéket, s szegények éhen haltak.
A benti hőmérséklet állandó, 10 fok télen-nyáron, ezért ajánlatos meleg holmit vinni magunkkal. A páratartalom pedig 95%-os.
A bent látható csodás képződmények ámulatba ejtik az embert, de beszéljenek a képek.
A nevezetes lyuk, ahol a robbantás megnyitotta a barlangot











A "névadó" csontváza



"Spagettik"
A jó hűvösből újra a tűző napra jutottunk.
Belényesre mentünk, vásároltunk néhány dolgot, innen a Rozsda-szakadék fele indultunk, a Vertop-hágón át. Egyre csak felfele mentünk, s egyre kisebbnek tűntek a környező hegyek. Hogyne, hisz 1160 méterig kapaszkodtunk, vagyis az autó.

 Figyelmeztettek, hogy ebből az irányból nem látható a szakadék hollétét jelző tábla. De a számos parkoló autó jelezte, hol kell megállnunk. meg is találtuk a nevezetes táblát, valóban csak egy irányból volt látható a szöveg. A másikból.
Leparkoltunk, ebédeltünk, s nekivágtunk a 2 km-es, 40 percesre saccolt kapaszkodónak. A kezdet elég meredek volt, de aztán enyhült az emelkedő, meg aztán számos áfonyabokor ajánlotta gyümölcseit, meg pihenőt szemelgetés közben.
 Mikor kiértünk az erdőből, egy tisztás állt előttünk, mely hirtelen véget ért... egy roppant mély szakadékban. Ez a Rozsda-szakadék.





Szédítő mélység tátongott a lábunk előtt, s semmi korlát, vagy figyelmeztető tábla. Egyszerűen csak ott van. "Csak" 100 m mély, bár fentről sokkal többnek tűnik. Még időztünk volna a közelében, de dörögni kezdett, s nem szerettünk volna megázni. Végül egy csepp sem esett.
A szakadék egy hatalmas vízmosás, ahol az erózió ma is dolgozik. Itt-ott láthatók frissen leszakadt, fenyőfákat is magával ragadó "hegydarabok".
Hazafele még várt ránk a már kétszer végigjárt változó minőségű, egyre felfele tartó út, aztán a sátrak és a vacsorakészítés. Talán fáradtabbak voltunk, mint az előző napi gyaloglást követően.