Tulipánok húsvétra

A szabad vasárnap délutánomon nagy dilemmába voltam: blogozzak vagy kézműveskedjek? Leültem a gép elé, aztán mégis kikapcsoltam, s nekiláttam alkotni. Végre valamit magunknak:-)
A legújabb Praktikában találtam egy nagyon tetsző ötletet, tulipánokba "beépített" tojással. Mivel az étkezőben, konyhában visszatérő motívum a tulipán, első látásra eldöntöttem, elkészítem húsvéti dísznek. Elég hamar kész lettek, fel is kerültek a helyükre.

A műanyag tojások méretéhez igazítva elkészítettem a sablont. Két-két kartontulipánt, középen behajtva, egymással szembefordítva összevarrtam- előbb ragasztani akartam, de nem volt jó ötlet- , a felső öltéseknél rögzítettem a tojás szalagját is. Eredetileg 4-4 tulipánt kellett volna összeragasztani, de nagyon vastag a karton, no meg nem is lett volna elég, mert 1 lapra 2 tulipán fért rá. S négy piros lapom volt.

Úgy örülök a sok új olvasómnak! Köszöntelek Titeket, igazán boldog vagyok, hogy itt vagytok! Szegény blogot sokáig mellőztem, mert a másik, a sütis volt az első s a kedvesebb, s időszűkében inkább abba írtam. De Vicuska biztatására újra belelendültem, s íme, megérte:-) Igyekszem viszonozni a látogatásotokat, amikor időm engedi!

Virágos tojások, vagy kosárkák?

Én tojásnak szántam őket, de kolléganőm lekosárkázta. Mi tagadás, inkább ahhoz hasonlít, de én annyira bebeszéltem magamnak, hogy tojásokat díszítek apró virágokkal, hogy fel sem tűnt. A lényeg: tetszett a végeredmény.

Világoskék és sárga apró virágokat vágtam ki, a közepe ellenkező színű. Egy részének narancsszínű, mert elfogytak a kis karikák, meg a papír is, amiből vágtam őket. Ezek sima színes fénymásolópapírból készültek, akárcsak a levelek. A kosárka-tojásokat már színes kartonból vágtam ki.
Előbb a leveleket ragasztottam a kartonra, majd a virágokat. S kész is a mutatós húsvéti dísz.
Ez már határozottan tojás:

A maradék levelek és virágok felhasználása céljából készült. Jóval nagyobb a kosárkáknál, s a csoportszoba ajtaját díszíti.

Lányszobába készült:-)

Ha már a ház épülése-szépülése is témája a blognak, szülessen egy ilyen bejegyzés is.
Ha lassan is, de csak megvalósulnak terveink.
Kislányunk már nem is olyan kicsi, jövő hónapban 11 éves lesz, s 5. osztályos, már felsős nagylány. A gyerekkor és kamaszkor határán billeg. Még gyerek, aki ragaszkodik a játékaihoz, az alvós plüsseihez. Ugyanakkor ízig-vérig csajszi, szép ruhák, csecsebecsék bűvöletében. Azért már komolykodó megnyilvánulásai is vannak. Ősanyáinktól örökölt, a női nembe kódolt gyűjtögetőszenvedély nála halmozottan érvényesül. Milyen bútor készüljön hát neki? Babás már ne legyen, mert az maholnap ciki lesz. Így nagylányosra terveztük, jó sok tárolólehetőséggel, kacatelnyelő zuggal, polcokkal a még kedvelt játékoknak, a  könyveknek, tárgyaknak.

Mire bepakoltunk, rájöttem, ez sem elég:-) A játékokat elnyelni szándékszó felemelhető tetejű ülőke nagyon hamar megtelt, s még mindig rengeteg kacat van, ami számára értéket képvisel.
Kár, hogy nem készítettem az ezt megelőző állapotokat megörökítő képet. Ha sokat keresgélnék, biztos, találnék, de ahhoz már késő van. Egy nagy, kétajtós szekrény nyelte el a ruháit, egy ideig. Aztán mellékerült egy kicsi, majd ez fölé egy akasztós rész, s így toldtuk-foldottuk. Ez talán a végleges állapot. Tetszik a Kisasszonynak, meg nekem is. Persze ezt is Apja készítette, közös elképzelés alapján.

Lesz azért még munka a szobájában, az íróasztalos sarokhoz is be szeretném nyújtani a rendelést. Még a régi kicsi íróasztala van, fölötte, mellette polccal meg annyi limlommal (persze csak nekem lom), hogy Dunát lehetne rekeszteni vele. De ez nem idén lesz:-)

Tarka papírmadárkák

Farsang után lekerültek a bohócok, de még a tavasz sehol sem volt. Azon törtem a fejem, mivel lehetne díszíteni a csoportszobát addig is. Egy régebbi Praktika Magazinban láttam meg a madárkákat, így nekiláttam a sorozatgyártásnak. Most ott röpködnek a gyereke feje fölött.

Mindkét felén van szárny és szem, hogy minden oldalról tudjon repülni, s látni is:-)
Már felkerültek melléjük a tavaly készített hóvirágok, de hogy a többi virág ideje mikor jön el... Ma is olyan hideg volt, hogy csak egész rövid időre dugtam ki az orrom, most meg csak úgy dübörög a szél. Pedig úgy várom a tavaszt, azt a lélekmelengetőt, madárfüttyöst, virágba borítóst.

Tavaszodik... vagy mégsem?

Olyan jól esett ez a néhány napsütéses nap. Ahogy minden tavasszal, ezúttal is reggel, este végigjártam a virágoskertet oda-vissza, s minden alkalommal rácsodálkoztam egy-egy újabb hajtásra. A földből kibúvó levelekre, majd a kikandikáló bimbókra, a sorra nyíló virágokra. Végre hóvirágom is van, második próbálkozásra idén tavasszal kettő kinyílt. Aztán a krókuszok,majd a törpeíriszek is megmutatták magukat. Erre nem visszatért a tél? Olyan sűrűn havazott, hogy a legkeményebb télnek is becsületére vált volna.
De azért sem a behavazott tájat, hanem a virágokat mutatom meg:-)

Vasárnap, ebéd után sétáltunk egyet a Börzsöny lábánál. Bizony ébredezik a természet, már virágokat is találtunk, egy védettebb oldalban még ibolyát is. Ezen a hétvégén jó lett volna egy hosszabb sétát beiktatni, mondjuk egy egész naposat, egész a Galláig, de az időjárás áthúzta a számításainkat.

Leginkább a százszorszép lepett meg.
De bármennyire is mutogatta magát a tavasz, még nem jött el az a tettvággyal teli lebegő érzés, amit a napsütés magával szokott hozni. Kívánom, hogy mihamarabb eljöjjön, mindenkinek!

Az a fránya központi írásbeli felvételi....

Most nagyon sajnálom a kölyköt. Mármint a Fiamat. Elszúrta, nincs mit szépíteni rajta. Ledöbbentünk, Ő is. Értetlenül nézte a másolatot a dolgozatáról, hogy tudta ezt is elrontani, meg ezt is, meg ez sem jó... Hogy lehet? Én is ezt kérdezem.
 Ez a kétszer háromnegyed óra állt rendelkezésére, hogy számot tegyen mindarról a tudásról, ami 8 év alatt belefért a kobakjába. S ha pont akkor nincs formában? Túlizgulja? Elfigyelmetlenkedi?
Most szítsak benne még nagyobb lelkiismeret-furdalást? Dörgöljem az orra alá, hogy jobban vonzotta a számítógép, mint a gyakorlás? Hogy hajlandó lett volna utolsó napig odázni a felkészülést? Hogy nem hitte el, hogy itt csak magára számíthat?
Behúzott nyakkal árulom el, hogy a 100 elérhető pontszámból Ő mindössze 40-et ért el. Ez gyalázatosan kevés egy majdnem jeles tanulótól. Majdnem, mert azért minden bizonyítványba becsúszott 1-2-3 négyes. Az egyik mindig a matek volt.
Ilyenkor felelőst keres az ember. Nem volt reális az iskola visszajelzése a gyerek tudásáról? Vagy az osztályközösséget hibáztassam, mert az óra nagy része fegyelmezéssel telik? Magamat, mert nem ültem le eleget tanulni a gyerekkel? De mindig oda lyukadok ki, hogy a részigazságok mellett a leginkább felelős az, akinek a kezében volt a toll. Aki nem fogta fel, hogy a jövője múlhat ezen a rövid időn. Hogy ezt a lépést már magának kell megtennie saját jövője érdekében. Hogy ezt most már komolyan kell venni.
Most már felfogta. Csak nehogy késő legyen. Most aztán izgulhatunk, hogy felveszik-e a abba a gimnáziumba, amit kinéztünk. Vagy inkább változtassunk a sorrenden, s jelöljünk meg elsőként egy nekem kevésbé tetsző sulit,  ahova biztosan felveszik? Olyan nehéz... napok óta töröm rajta a fejem, s még nem jutottam dűlőre.
Miről is van szó? Gergő most 8. osztályos, s a középiskolai felvételhez a tanulmányi eredmények mellett döntő szempont a központi írásbeli felvételi vizsgán elért eredmény. Ez matematika és magyar nyelv tárgyakból méri fel a tanulók tudását. Csak. Az egyes középiskolák aztán különböző módon számítják a pontokat. Van, ahol a központi nyom többet a latban, van, ahol a tanulmányi eredmények.
A magyar vizsgafeladatok nem voltak nehezek, de a matek igen. Én magam sem biztos, hogy hibátlanul megoldom 45 perc alatt (tényleg, meg kellene próbálnom). Ráadásul olyan is volt benne, amit nem tanultak. De olyan is, amit igen, és orrvérzésig gyakoroltuk, mégis elrontotta. Meg rá jellemző módon banális dolgokat számolt el. Csak egy tízest nem vett figyelembe. De nincs mit szépíteni, ott, akkor, abból annyira volt képes.
Pedig úgy sajnálom... mikor megnéztük a várható felvételi sorrendet, ott zokogott a vállamon. Mert igencsak hátul kullog, ott, ahol azt tanulhatná, amit szeret. Most már érzi a súlyát... csak nehogy késő legyen.