Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2013. június 1., szombat

Csíksomlyón

Évek óta tervezzük, hogy elvisszük a gyerekeket a csíksomlyói búcsúra. Ezúttal is hosszas menjünk- ne menjünk huzavona után született meg a döntés, hogy útra kelünk. Nővéremékkel együtt. Jól döntöttünk, megérte. Feltöltődve jöttünk vissza, a maradnék -még-néhány-napot közös sóhaj elrebegését követően.
Pénteki napon indultunk, csekély 11 órás út volt Parajdig, ahol Anna néninél szálltunk meg, akinek ezúttal is köszönjük a szíves fogadtatást.
Szinte egész úton esett. Kievickéltünk egyik síró felhő alól, kis idő elteltével újabbra akadtunk. Nem ígért túl sok jót másnapra, s mégis, napsütésre ébredtünk.
Elindultunk Csíksomlyó irányába. Szépen haladtunk is mindaddig, míg Székelyudvarhelyt követően egybefüggő kocsisorban találtuk magunkat. Ami helyenként hosszabb-rövidebb időre megállt. Azt már láttuk, hogy nem fogunk időben odaérni, de közeledve a célhoz, a kocsisor is jobban haladt. Szegény városka, csuda, hogy bírta nyelni azt a rengeteg autót, ami áradt felé. A Kissomlyót és Nagysomlyót, melyek közötti nyeregben kerül megrendezésre a búcsú, már messziről láttuk.

Csodás kilátás nyílt a Csíki-medencére.
Megérkezvén rendőrök terelték a forgalmat, s dicséretükre legyen mondva, a hegyhez viszonylag közelre. Az előre jósolt két óra helyett csupán egy órányit kellett gyalogolnunk, ennek is nagyobb részét a meredek kapaszkodó vette igénybe, a Szent Antal kápolnáig.






A mise már elkezdődött, a Hármashalom-oltár közelében telepedtünk le. Próbáltam követni, de minduntalan elvonta valami a figyelmem. Jó volt ott lenni, látni a felkapaszkodó emberek tömegét, apróságoktól az idősekig, érezni az együvé tartozást, figyelni a sajátjaim rezdüléseit, a lobogó zászlókat, a takaróról minduntalan lemászó csöppséget, a 8-10 gyerekkel letelepedő cigány asszonyt, s találgatni, vajon mind az övé-e.





S milyen érdekes, mennyivel másabb ott énekelni a magyar Himnuszt. Megható, könnyszöktető, felemelő. Miközben itt természetes énekelni, hallani. A Székely Himnusz követte, ami bizony hangosabban szólt. Sajnáltam, hogy vége lett. Maradtam volna még. Visszamennék.


Elindultunk hazafele, első hazánk fele. Zilahon várt unokatestvérem, másnap pedig meglátogattuk Nagymamámat. De erről is írok még.

16 megjegyzés:

  1. Köszönöm a beszámolót!!!:))) Egyszer remélem én is ott lehetek!!!:))) Nagyon szeretném!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen:-) Kívánom, hogy sikerüljön eljutnod, nem elég tévében, képeken látni, ott kell lenni. Az egész más.

      Törlés
  2. Jó volt ezt olvasni. Köszönöm! Bár nem vagyok katolikus, egyszer én is el fogok menni oda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martinelli, én köszönöm, hogy elolvastad!
      Én sem vagyok katolikus, de ez már nem csak nekik szól, hanem az egész magyarságnak. Felekezettől függetlenül. Menj el egyszer, már csak azért is, mert hozzátok közelebb van:-)

      Törlés
  3. "Megható,könnyszöktető,felemelő."....
    Ettől szebben én sem tudom leírni,amit ez a bejegyzésed kiváltott belőlem:))
    Erdélyi lányként,ismerve ezeket a helyeket a szívem közepébe találtál!Gyönyörű képek,KÖSZÖNÖM!!!!!!Nem is bírtam ki könnyek nélkül,nagyon "honvágyam" lett!!!:)))Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belli, örülök, hogy elolvastad, s ilyen hatást váltott ki belőled. Annyira szeretek ott lenni, pedig nem is Székelyföld szülötte vagyok. Honvágy? Az sosem múlik el. Nagy ölelés Neked!

      Törlés
  4. Már vártam a bejegyzésedet Csíksomlyóról :) Nagyon szép képeket készítettetek, jó volt nézegetni és olvasni róla. Kerestem magunkat, hátha valahol látszunk. Egyébként rajta vagyunk, csak nagyon kicsiben :) a Nagy-Somlyó előtt ültünk, közel a piros sátorhoz, aránylag közel az erdőhöz, úgyhogy a távlati képeiden biztosan rajta vagyunk :) Mi már fél 8 előtt indultunk Zetelakáról, korán odaértünk, nem is volt akkor még nagy forgalom. Csíktaplocán, a Gyergyó felé vezető úton, a Taplocai úton a katolikus templom mellett szoktunk parkolni. Onnan elég gyorsan felértünk, de nem a kápolnák mentén, hanem a lankásabb hagyományos nagy úton mentünk fel. Valóban idén nagyon szép idő volt egész nap, kivételesen nem esett. Mi is nagyon jól éreztük magunkat.
    Előtte való nap, pénteken mi a Madarasi-Hargitán voltunk fent, gyönyörű napsütéses időben. Milyen érdekes, hogy itthon és nektek az útközben pedig esett. Most nekem majd a Hargita következik a feltöltésben, aztán Csíksomlyó.
    Várom a folytatásodat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, hát ha megkésve is, de itt van:-)
      A Te képeidről láttam, hogy túloldalt voltatok. Mi ott maradtunk, ahova felértünk, hisz késve érkeztünk. Én is kerestelek a piros sátor közelében, de nem tudom akkorára nagyítani a képet, hogy megtaláljalak:-)
      Ez érdekes, Parajdon zuhogott, de Csíksomlyón meg csak úgy porzott az út az emberáradat nyomán, ott valószínűleg nem is esett. De a lényeg, hogy a búcsú napján ragyogó idő volt.
      Én is mindig várom a Te beszámolóidat, úgy szeretek "barangolni" arra fele!

      Törlés
  5. :)) Valamikor gyermekként jártam arra, de a búcsúba még nem voltam, ezért is, jó volt olvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi már voltunk még ifjúkorunkban néhányszor, aztán elmaradt. A távolság miatt nem valószínű, hogy rendszert csinálunk belőle, de azért még jó lenne elmenni máskor is.

      Törlés
  6. Nagyon szép képeket készítettél, egyszer én is szeretnék eljutni a csíksomlyói búcsúba:) Nagyon szép írás, biztosan örök emlék marad nektek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm! Remélem, teljesül a vágyad! Számomra az biztos, hogy felejthetetlen!

      Törlés
  7. Innen tőlünk is mindig megy egy busznyi ember...anyukámat hívták...én még nem jártam ott soha! Jó volt olvasni...azt hiszem én is hihetetlenül elkalandoznék...csodálnám a tömeget!!!
    Remélem drága nagymami jól van!!!!!
    Szió Gerdi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flóra, köszönöm! Mama a korához képest (88 éves) jól van.

      Törlés
  8. Több írásodat + receptjeidet olvastam, nincs időm hozzászólni, bocsi :) Remek beszámoló, én még nem voltam, mert éppen műtét után lábadoztam, de a gyerekeim voltak pár évvel ezelőtt. Nagy élmény volt számukra és számomra is a beszámoló a sok fotóval.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Vicuska, nem kell bocsánatot kérned:-) De ugye, jól vagy, s nincs semmi komoly baj?

      Törlés