Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2013. február 10., vasárnap

Spatulatündérek

 Milyen jók is a vasárnap délutánok, nyugodtan blogozhatok. Már ha itthon vagyunk:-)
Szombatra volt kitűzve a farsangi ünnepség. Iskolában is, óvodában is. De az egyre sűrűbb megbetegedések miatt mindkét intézmény a háziorvos rábeszélése után úgy döntött, hogy elhalasztja a bulit. Egyáltalán nem bánkódtam miatta. Szabad maradt a szombatom, ugyanis ilyenkor szoktam megpróbálni utolérni magam.
Az ovisokkal kedden farsangolunk, de az iskolások elhalasztották tavaszra.
A kis ovisainknak ajándékot szoktunk készíteni. Tavaly szívószálra rögzített kis bohócfejeket kaptak, idén tündérkéket készítettünk nekik. Remélem, a fiúk is örülni fognak nekik, ugyanis egy részét igyekeztem fiúsra alakítani, legalábbis színeiben és a frizuráját.
Kolléganőim is besegítettek az egyes részek kivágásába, aztán két délután összeállítottam, díszítettem őket.
Bízom benne, hogy a gyerkőcök nem olvassák a blogomat, s meglepetés lesz nekik a spatulatündérke:-)

Egy fiú, egy lány

Csak csajok:-)

A spatulát gyógyszertárból szerezte be az egyik kolléganő. A fej, haj, korona és szárnyak színes kartonból lettek kivágva. Univerzális ragasztóval kezdtem el az összeállítást, ami közben kifogyott, aztán a Sulifix is bevált. Végül csillámos ragasztóval díszítettem. Remélem, tetszeni fog az aprónépnek:-)

3 megjegyzés:

  1. De jó! A szívószálas bohóc is fent van? ( Még mindent nem sikerült visszaolvasnom...:) )
    Mi csütörtökön fogjuk elengedni a telet...

    VálaszTörlés
  2. Júlia, azokat a bohócokat sajnos nem örökítettem meg. De a sablon talán megvan valahol, előásom a kedvedért:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jópofa kis tündérkék!! Gratula !!! Gondolom, nagyon örültek a kis manók !! :)

    VálaszTörlés