Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2011. november 18., péntek

Miért?

Másik blogom első bejegyzésének is ezt a címet adtam. Ugyanis oka van egy új blog létrejöttének. Valami kikívánkozik belőlünk. Belőlem sokminden.
Végigcsináltam (még) egy főiskolát, hogy munkát kapjak, ami nem következett be. Ettől nagyon magam alatt voltam, hisz nem így képzeltem az életem. Bár Férjuram soha nem rótta fel nekem, iszonyú lelkiismeretfurdalás, hogy az Ő vállán van minden. Valamit kezdenem kellett magammal, mert különben bekattanok.
A 4 év fősuli alatt kizárólag tanulásra használtam az internetet. Mikor ennek vége lett, fedeztem fel a blogokat. A gasztro témájúakat. Ezzel próbálkoztam. Bár döcögősen indult, de erről majd ott írok, szeretem csinálni. Sütök, mindig valami mást, hetente többször, s közzéteszem. Bár soha nem érem utol magam, sok-sok süti van raktáron, ami talán ott is marad. Mindig vannak újabbak.
De nem csak sütni szeretek, kézimunkázni, kreatívkodni, kertészkedni, olvasni, virágokkal babrálni, otthonunkat csinosítgatni.
Mindegyik tevékenységről sokat tudnék írni, s ebben az új blogban mindegyik jelen lesz. Amolyan lecsóblog lesz. Még lecsó is lesz benne, hisz recepteket is szándékszom itt megörökíteni. A sütiket az első blogban, továbbra is. Hogy fogom-e győzni mindkettőt? Az idő eldönti:-)
A napokban, kora reggel készült ez a fotó, a kertben. A -8 fokban mindent zúzmara borított. Olyan szép volt... mintha ünneplőbe öltöztek volna a fák, bokrok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése