Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2011. november 21., hétfő

A grízgaluska titka

Recept:-) És mese:-)
Mifelénk az volt -és gondolom, ma is az- a szokás, hogy a rokonok, szomszédok, barátok, jó ismerősök meglátogatják a kisbabás anyukát,  ételt visznek a kismamának, s ajándékot a babának.
Régen, Anyukám idejében s annak előtte még csak az étel volt szokás. Gondolom azért, mert akkor jobban megviselhette a szülés az anyukákat, s így próbálták kímélni s segíteni a megerősödésben a nemrég szült asszonyokat, hogy legalább főznie ne kelljen.
Persze erőt adó húslevest vittek, meg velejáró húst. Anyukám mesélte, hogy az idősebb asszonyok tejbegrízt vittek, rápakolt husival. Ő nem szerette, hát én sem enném meg így együtt:-)
Fiam még Zilahon született, így volt részem ilyen látogatásokban, s viszonoztam is. Anyai Nagymamám, egyetlen Mamám, aki megérte gyerekeink születését, s aki hála Istennek, ma is köztünk van, ha messze is, szóval Mama nem otthonról hozott ételt, hanem eljött hosszabb időre, s nálunk főzött, az általa hozott pipiből. Húslevest grízgaluskával. S milyen jó, hogy eljött, mert Tőle tanultam meg galuskát főzni!
Miközben főzött, mondta is, hogy mit hogyan s miért. Szóval a grízgaluska titka annyi, hogy nem szabad erősen főnie a levesnek, mikor beleszaggatjuk a galuskát, s közben sem. Ha mégis bugyog, kis hideg vizet kell önteni bele.
Szombaton főztem legutóbb:
Olyan lett, ahogy a nagykönyvben meg van írva:-) Persze, minden igyekezetem ellenére előfordul, hogy nem akar megfőni, de a gyerekek még szeretik is, ha kicsit kemény.
Most három tojásból készült. Enyhén felverem a tojásokat  s annyi grízt keverek bele, hogy ne legyen kemény sem, de ne is folyjon. Szóval a kanálon álljon össze galuskának. Kicsi pihentetés után kanállal beleszaggattam a kis lángon alig fővő levesbe. Figyeltem, hogy ne főjön, s mivel elég sok idő után sem puhult meg teljesen, 1 dl-nyi hideg vizet töltöttem hozzá. Ezt követően rövid idő alatt teljesen puha lett.
Ezúttal zöldséglevesbe került. Anyósom mondta, hogy ők csak húslevesbe főzték. Lehet, anyukám is, erre nem emlékszem, de én szeretek elrugaszkodni a szokásoktól:-)

2 megjegyzés:

  1. Ezt én is a múltkoriban hallottam, hogy ilyen egyszerű, de jó írásban is látni, ha kedvet kapok csak vissza keresem itt nálad. :)

    VálaszTörlés
  2. Betty, azt hiszem, ez is gyakorlat kérdése. Nekem sem mindig puhul meg, pedig ismerem a titkot:-)

    VálaszTörlés