Tudom, tudom: elkéstem.
A naptár időben kész volt, csak arra nem volt időm, hogy feltöltsem. Két napig rá sem néztem a számítógépre:-)
Ez a harmadik alkalom mindössze, hogy készítettünk. De nagyon jól beválik, mert feltétele is van annak, hogy kinyithassák: nem veszekedhetnek:-) Mert azt nagyon tudnak. Amúgy jó gyerekek, de ha esténként leülnek egymás mellé, kezdődik a nyávogás Hédi részéről: Gergőőőő, neeee! De nem menne odébb, pedig elég nagy a kanapé. Lehuppan mellé, s kiprovokálja a piszkálást, a nyafogással meg a Gergő leszidását szeretné elérni, gondolom én. Ha megelégelem, jut mindkettőjüknek. No és a kis meglepetés reményében le tudnak mondani esti szórakozásukról:-)
Eddig papírgurigát csomagoltunk be színes csomagolópapírba, s szaloncukorszerűen bekötöttük a két végét. Idén változtatni akartam. Mikor Vácon voltunk fogorvosnál, többek között karácsonyi mintás vásznat is vettünk, s ezekből varrtam kis tasakokat. Szalaggal akartam megkötni, de annak egy részét, elhasználtuk másra, így maradt a fényes ajándékkötöző.
Van varrógépem, de Anyósom többet használja, mint én. Az én tudományom addig terjed, hogy beszegek, összevarrok valamit. Ezekhez a szütyőkhöz ez elég is volt:-) Igaz, két napig dolgoztam velük.
50 cm-es csíkokat vágtam le az anyagból, hármat. Mindegyiket 8 részre vágtam, tetejüket beszegtem, kettéhajtva összevarrtam, s még be is szegtem a belső varrást, mert eléggé szálazódott.
A szélükre kis díszcsík is került. A számokat is varrni terveztem, de idő hiányában fényes hullámpapírból kis szíveket vágtam ki, olló hegyével kis lyukakat fúrtam rá, ebbe belefűztem a zsinórt. A szívek hátoldalára írtam a számokat:
Mindegyikbe került valami apróság: csoki, szaloncukor, gumicukor, ceruza, apró díszek - hogy ne csak édesség legyen. Összekötöztem a tasakokat.
A nagy kerámiavázámba fenyőágakat állítottam -hamarosan hullani fog, legalább lesz mit takarítsak-, s a zsinór segítségével rákötöztem a meglepetést rejtő zsákocskákat.
Gyerkőcök meg alig várják az estét, hogy kinyithassák. S nincs esti nyávogás, ez a legjobb benne:-) Nem is igaz, hanem a kíváncsisággal telt várakozás, s az örömük!
Látom Nálad a zsákocskák játszanak:) Nagyon szép lett, igazi fenyő illatú adventi naptár!:)
VálaszTörlésNagyon ötletes adventi naptár és nagyon jól mutat. Ügyes vagy:) Nekem most erre nem futotta az energiámból. A testvéri civakodás, állandó veszekedés meg ismerős:)
VálaszTörlésMézeskalács, köszönöm! Egy kis elő-karácsonyfa:-) Amit egész évben képes lennék megtűrni a nappali közepén:-)))
VálaszTörlésKöszönöm, Trollanyu:-) Azon nem is csodálkozom, hogy nincs időd meg energiád mindenre.
Testvéri civakodás? Erről is lehetne írni egy egész bejegyzést. Mi négyen vagyunk testvérek, a nővéremmel rengeteg összetűzésünk volt, az ikrek elvoltak egymással, de most egymás legjobb barátnői is vagyunk. Tudom én, hogy az enyéim is szeretik egymást, unaloműzőnek használják a torzsalkodást. Csak végső esetbe avatkozok be.
Egyszerű, de nagyszerű! Egyszerű!?, mondom én, aki még varrni se tud a varrógéppel(igaz már nincs is meg, de amíg volt se tudtam). :))) Nagyon tetszik ez is. :)
VálaszTörlésKöszönöm, Csilla! Anyukám a ruháink egy részét maga varrta, kötötte, így sok mindent megtanultam Tőle. Többek között a varrás alapjait is. Vettem saját gépet, de nem vettem soha a fáradtságot, hogy elmélyítsem eddigi tudásomat. Néha rám jön a buzgalom, de nem tart sokáig:-)
VálaszTörlés