A takarítás sem halad a tervezett tempóban, a mézest megsütöttem ugyan, de a díszítés még várat magára, szaloncukrot szeretnék gyártani, aprósütit sütni.... soroljam?
Akkor jöjjenek az elkészült díszek:
Egyszerűen: két egyformára vágott motívumra van szükség, mindkettőt bevágjuk középen feléig, csakhogy egyiket lentről a feléig, a másikat fentről. Egymásba csúsztatjuk őket. Én kis fényes matricával rögzítettem a hajtásoknál, mert hajlamosak összecsukódni. Az adventi naptár szerepét betöltő ágra kerültek, mert egyre csupaszodik.
Hasonlóak, csak kissé bonyolultabb, de ezek a kedvenceim:
Így készülnek: négyzet alakú színes papírt négybe hajtok, majd még kettőbe. Így rajzolom rá a sablont, majd kivágom. Lesz 4 egyforma alakzat. Ezeket párosával, azaz csak felét egymáshoz fordítva összeragasztjuk:
A sablonokat én rajzoltam meg, s mindegyik után kíváncsian vártam, mi sül ki belőle. Nagyon tetszenek, a gyertya lett a kedvencem. Néhány sablon:
Még hátra van Hédi munkája:
Az iskolában tanulták, s itthon is szorgalmasan gyártotta, az iskolai ünnepségre is ilyet vitt a fenyőfára. Még erről is szeretnék írni...
Ez egy elemekből hajtogatott, szerintem nagyon mutatós dísz. Én is megtanultam, legalábbis megfigyeltem, hogyan készül, de Hédit fotóztam munka közben, legalábbis a kezecskéit meg a hajtogatási fázisokat:
nagyon szép díszek, ötletesek!
VálaszTörlésEszter, köszönöm:-)
VálaszTörlés