Tejfölös lecsó

De lassan haladok ezzel a kirándulós naplóval! Mire a végére érnék, elfelejtem a részleteket:-) Most megszakítom Martinelli kedvéért, aki játékán e héten a lecsó a főszereplő.
Hankka jelentette ki blogján, hogy a lecsót mindenki szereti. De rögtön ott a kérdés: Vagy mégsem? Nálunk a családban megosztó étek, én nagyon szeretem, Férjemmel együtt, a gyerekek kevésbé. Miért is szeretnék, hisz zöldségből készült, egészséges étel. Férjem szokta mondani, hogy "tápos" gyerekek. Pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy -lehetőségekhez mérten- egészségesen táplálkozzanak. Kellett egy kicsit érjenek ahhoz, hogy megértség, igenis meg kell enni azt a zöldséget, gyümölcsöt. S ha fokozatosan is, de némi sikerélményben van nekem is részem ezen a téren:-)
A legutóbb készült lecsót Gergő mindenestül megette, míg Hédi most is csak mártogatta, válogatta a neki tetsző falatokat.
Anyukám régen legtöbbször tejfölösen készítette a lecsót, ma is így szeretem a legjobban. Időnként rizzsel készül, de tejföl akkor is kerül bele. Ez a legutóbbi, melyet Fiam végre hajlandó volt megenni, úgy készült, ahogy régen, ahogy én is legjobban szeretem, jó sok tejföllel.

Hozzávalók:

• hagyma 
• paprika
• paradicsom (vagy paradicsomlé, sűrített paradicsom)
• kevés olaj
• fűszerek: só, bors, paprika, csípős paprika
• tejföl

Nem írok mennyiségeket, soha nem méricskélek főzés közben.

A paprikát és a hagymát kevés olajon, megsózva,  puhára párolom. Ha puha, hozzáadom a paradicsomot, ezzel is főzöm. Ezúttal sűrített paradicsom került bele, mert maradt előző napról. Ízlés szerint fűszerezem, 2-3 dl tejfölt adok hozz. Összerotyogtatom s kész is.

Én télire soha nem rakok el üveges lecsót. Hagyma ugye egész télen van, a paprikát felaprítva, zacskókba adagolva beteszem a mélyhűtőbe, lefőzött paradicsom pedig készül minden ősszel. Ezekből készítem télen a lecsót.

Van, aki kolbász nélkül el sem bírja képzelni a lecsót. Én is próbáltam, ragadozó Férjemnek ízlett is, de én jobban szeretem húsmentesen. Csak így.

Naplóféleség az Erdélyben töltött napokról. 5. nap

E nap reggelén tanácstalanok voltunk, hova is menjünk. Inkább az volt a gond, hogy mindenkinek más célja volt: ki pihenni szeretett volna, ki egész napos túrára menni, más meg csak egy kevésbé megerőltető módon elérhető célt szemelt ki.
Végül Sógor elindult a Galbena-szorosba, Férjuramat meg sikerült rábeszéltem, inkább az én szempontomat vegye figyelembe:-)
Délelőtt elintéztük a "ház körüli" tennivalókat, délután pedig felkerestük a szomszédban sátorozó idősebb házaspár által ismert forrást, majd a közeli a Mócok Temploma nevű csúcsot szándékoztunk meghódítani.
Eddig palackozott vizet ittunk, de fogytán volt. A patak vizéből nem ajánlatos inni, bár tiszta vizű hegyi pataknak tűnik. De a feljebb sátorozók, az átkelő lovak, tehenek megcáfolják ezt.
Hátizsákba pakoltuk a kiürült flakonokat, s elindultunk megkeresni a forrást. Kisétáltunk az aszfaltos útra, a nem túl bizalomgerjesztő bolt mellett balra fordultunk, s rövid séta után, lila virágok és málnabokrok közé bújva megtaláltuk.

A vizet visszavittük a táborhelyre, s elindultunk a kiszemelt "dombocskára". Leányzóm "otthon" maradt a Nővéremmel, aki éppen körmöt festett, s ez a művelet nagy érdeklődést vált ki belőle. Meg nagy óhajt, hogy Ő is kifesthesse körmöcskéit:-)
Elhaladtunk a tájhoz egyáltalán nem illő építkezések mellett. Most közelebbről megszemlélhettük a félig kész épületek mellett felejtett (?) törmelékhalmazt.
Mivel nem találtunk ösvényt, elindultunk toronyiránt. Messziről nem tűnt annyira meredeknek s hosszúnak felérni, de feladta a leckét. Gyakorta megálltunk levegőért kapkodni, s visszafele nézve a tájban gyönyörködni.

Innen...

ide tartottunk.

Előbb legelőn haladtunk, aztán a csúcs fele közeledve kövek és fák között rátaláltunk az ösvényre is. Innen már könnyebb volt haladnunk.

Visszatekintve

Előttünk még van egy kis emelkedő:-)

 Odafent gyönyörű kilátás fogadott a csúcsra épített faépítmény mellől. Ez a "templom", szentképek is vannak benne, meg persely és egy mosógép dobja, mely funkciójára rövid tanakodás után rájöttünk: belsejében mécsest lehet gyújtani. Ötletes, nem?
1476 m magasan voltunk. A csúcs egyfajta tájékozódási pont, hisz a Pádis fennsík több pontjáról rálátni.

Felérve

Kilátás

A csúcson lévő "templom"

Ez is a kilátás része

Erre már szebb

 Még egy darabig gyönyörködtünk a környékben. Aztán elindultunk lefele, ezúttal az ösvényen. Legelésző lovak mellett haladtunk el:

Már javában készült a vacsora, mikor Sógor is megérkezett a Galbenából. Nagyon szerettem volna ide is eljutni, mert 20 évvel ezelőtt ez a hely nyűgözött le a legjobban, pedig a többi látnivaló sem semmi. De látván, hogy természetjáró Sógoromnak is egész napos túra volt, s hallván beszámolóját a kizárólag a hegyoldalba erősített láncokon való továbbjutásról, lemondtunk róla.
Pedig annyira szép... A hirtelen előbukkanó forrás vize lefele folyva teknőket alakított ki, majd egy barlangban folytatja útját, ahonnan egy zubogó vízesés formájában jut ismét a szabadba. Erre emlékszem a legtisztábban... Talán majd máskor, ha lesz másik alkalom...

Naplóféleség az Erdélyben töltött napokról. 4. nap

Az előző nap próbatétele után lazább napot terveztünk.
Hogy miért volt próbatétel? Nem egészen 5 km (el sem hittem, de Sógor okostelefonja ezt is tudja) távot oda-vissza egész nap tettünk meg, de közben több száz m szintkülönbséget kellett áthidalnunk. Kicsit tartottam is a helytállásunktól, de megcsináltuk! A gyerekeknek, Nővéremnek nagy-nagy dicséret, s én sem okoztam csalódást magamnak:-)
De most egy újabb napnál tartok: A Medve Barlangot szemeltük ki uticélul, s hogy tartalmasabb legyen a napunk, a Rozsda-szakadékot is beterveztük. Persze ezúttal autóval:-)
Végigdöcögtünk azon az úton, amelyiken feljöttünk a hegyre. Kiskóh (Chiscau) falu felé vettük az irányt, ugyanis ott található a nevezetes barlang. Megérkezvén egymást érő árusok fogadtak, egész fel a bejáratig. Egy épület rejti a barlang bejáratát, melynek alsó szintjén árusítják a belépőket, felső szintjén, egy büfé mellett vagy a tágas, szép kilátással  rendelkező teraszon kell várakozni, míg összegyűl egy újabb csoportra való. Most nagyon sokan voltak, egyik csoport érte a másikat.

Az idegenvezető románul tájékoztatott a tudnivalókról, a fontosabbakat fordítottuk a gyerekeknek. Elsőként a helyet mutatták meg, ahol robbantás során véletlenül leltek rá a barlangra. Ez történt 1975-ben. Ekkor a barlangot lezárták, 5 év múlva adták át a látogatóknak. Ekkorra kiépítették a világítást és a járdákat, az elérhető cseppkőképződményeket hálóval védik. Nem véletlenül, mert bár tilos megérinteni őket, némely látogató fittyet hány a természet sok ezeréves munkájára. Mert egy négyzetcentiméter cseppkő 20 év alatt képződik, de a zsíros kéz érintésétől nem fog tovább nőni.
A barlang másfél km hosszú. Nem látogatható az egész, egy része csak a kutatók számára van nyitva. Nem csak csodálatos cseppkőképződményei miatt jelentős, hanem az itt talált barlangi medve-csontvázak ( a mackók 15.000 éve kihaltak) is híressé tették. Egy földcsuszamlás ejtette foglyul az itt menedéket találó medvéket, s szegények éhen haltak.
A benti hőmérséklet állandó, 10 fok télen-nyáron, ezért ajánlatos meleg holmit vinni magunkkal. A páratartalom pedig 95%-os.
A bent látható csodás képződmények ámulatba ejtik az embert, de beszéljenek a képek.

A nevezetes lyuk, ahol a robbantás megnyitotta a barlangot

A "névadó" csontváza

"Spagettik"

A jó hűvösből újra a tűző napra jutottunk.
Belényesre mentünk, vásároltunk néhány dolgot, innen a Rozsda-szakadék fele indultunk, a Vertop-hágón át. Egyre csak felfele mentünk, s egyre kisebbnek tűntek a környező hegyek. Hogyne, hisz 1160 méterig kapaszkodtunk, vagyis az autó.

 Figyelmeztettek, hogy ebből az irányból nem látható a szakadék hollétét jelző tábla. De a számos parkoló autó jelezte, hol kell megállnunk. meg is találtuk a nevezetes táblát, valóban csak egy irányból volt látható a szöveg. A másikból.
Leparkoltunk, ebédeltünk, s nekivágtunk a 2 km-es, 40 percesre saccolt kapaszkodónak. A kezdet elég meredek volt, de aztán enyhült az emelkedő, meg aztán számos áfonyabokor ajánlotta gyümölcseit, meg pihenőt szemelgetés közben.

 Mikor kiértünk az erdőből, egy tisztás állt előttünk, mely hirtelen véget ért... egy roppant mély szakadékban. Ez a Rozsda-szakadék.

Szédítő mélység tátongott a lábunk előtt, s semmi korlát, vagy figyelmeztető tábla. Egyszerűen csak ott van. "Csak" 100 m mély, bár fentről sokkal többnek tűnik. Még időztünk volna a közelében, de dörögni kezdett, s nem szerettünk volna megázni. Végül egy csepp sem esett.
A szakadék egy hatalmas vízmosás, ahol az erózió ma is dolgozik. Itt-ott láthatók frissen leszakadt, fenyőfákat is magával ragadó "hegydarabok".
Hazafele még várt ránk a már kétszer végigjárt változó minőségű, egyre felfele tartó út, aztán a sátrak és a vacsorakészítés. Talán fáradtabbak voltunk, mint az előző napi gyaloglást követően.

Naplóféleség az Erdélyben töltött napokról. 2. és 3. nap

2012. augusztus 2.
Mikor felébredtem, Fiam a sátor előtt ült, s egy bácsi románul beszélt hozzá, mire ő: "Nem beszélek románul." A bácsi elmondta a magáét, s továbbállt. Később visszatért, egy idős bácsi volt, aki feleségével és állataival nyaranta feljön a hegyre, s itt élnek, míg tart a jó idő. A telet lent töltik a faluban. A turistáknak tejet adnak el, "palacsintát" sütnek, ami inkább töltött lángos. Ott még létezik ez az életforma. Még, mert a fiatalabb generáció nem folytatja a hagyományokat.
Mikor aztán kikászálódtam a sátorból, a két gyerekem már fenn volt a sátrak mögötti domboldalon. Igazi medveparadicsom ez, málnát, szamócát, áfonyát csipegettek kis mackóim. Felkapaszkodtam hozzájuk, Leányzóm körbenéz, s azt mondja: "Ez szebb, mint a Balaton!" Mire én elnevettem magam. Hogy szebb-e? Annak is megvan a varázsa, de ez a hely... annyira békés, nyugalmat árasztó.
Ezt a napot a pihenésnek, berendezkedésnek szenteltük. Reggeli után újra nekiugrott a három fiú az engedetlen sátornak, s 10 perc alatt állt.

Napfelkelte

Házépítés

Délutáni pihenés a fenyők árnyékban

Kajára várva

A térkép szerint ez a hely sátorozásra kijelölt terület, de gondolom, könnyebb kitenni egy táblát, mint megfelelő körülményeket teremteni. Gondolok ezen csak szemétgyűjtó helyet. Meglepett, vagy inkább megdöbbentett, mennyi a szemét, szanaszét szórva. De: sehol egy konténer, de még egy kuka sem. Ennek ellenére össze lehet gyűjteni a szemetet, mi is ezt tettük, s magunkkal vittük. A patak túloldalán egy népes, több, mint 40 fős csapat táborozott, azok után sem maradt egy darab szemét sem. De volt, aki kijött hétvégére piknikezni, akkor csend sem volt, de tisztaság sem utánuk. Van még hova fejlődniük...

Pádis-fennsík
Tulajdonképpen ez úticélunk. Úgy 20 évvel ezelőtt voltunk itt, szintén sátorral. Emlékeimben megmaradt a Csodavár elképesztő méreteivel, a Szamos bazár szédítő magasságaival, az ijesztő zsombolyok, a didergős jégbarlang, de a legcsodásabb a Galbena szoros volt. Ide sajnos most nem jutottunk el... Hogy mennyire volt fárasztó eljutni ezekre a helyekre, arra nem emlékszem, de megtapasztaltuk:-)
A Pádis fennsík az Erdélyi-szigethegységben található, a magyar-román határtól úgy 100 km-re, a Nagyvárad- Belényes-Vasaskőfalva útvonalon.  A mindössze 36 km2-es területen rengeteg természeti csoda található: barlangok, sziklaszorosok, vízesések, víznyelők, jégbarlangok, zsombolyok, források, búvópatakok. Némelyik európai mércével mérve is jelentős.
A természeti látnivalók autóval nem közelíthetők meg, így több órás, érintetlen erdőkön át vezető ösvényeken való gyaloglás vár az elszánt turistákra. Elszántság a terep miatt is szükségeltetik, hisz meglehetősen nagyok a szintkülönbségek, helyenként kövek, gyökerek között, meredek lejtőkön le-fel. Nem elrettentésképp mondom, hisz gyerekek és idősek is megteszik az utat. A látvány minden esetre kárpótolja a fáradságos utat.

3. nap
Csodavár

Előző nap lelkileg felkészültünk erre az útra, s reggeli után nekivágtunk. Ha az elsőként megnézett sátorozóhelyen maradunk, jóval rövidebb út várt volna ránk, így órákkal többet kellett gyalogolnunk.

Elindultunk

Ezt a fát 20 éve is megcsodáltuk

 Az út első része egy, itt-ott fenyőfákkal tarkított, hosszú réten át vezetett. Egy enyhe emelkedőt követően bevezetett minket az erdőbe az ösvény, innen lefele mentünk. Gond egy szál sem, csak majd akkor lesz, mikor vissza is kell jönni:-) Még mindig, és még mindig lefele, míg végül kiértünk a Ponor-rétre, ahol a kristálytiszta, bő vizű patak mentén egy ösvényen el lehet jutni a sziklák tövéből előtörő forráshoz.

Lefele

Ponor-rét

Patak

Ponor-forrás

 A réten, a patak közelében megpihentünk, tízóraiztunk, majd továbbmentünk. Hédi nagy örömére népes ménes közelében vezetett el az utunk. Többször megcsodáltuk ezeket a lovakat, melyek csak úgy, mindenféle őrizés nélkül legelészgettek a tisztásokon.

 Megint egy domb állta utunkat. Fel kellett menni rajta, aztán le. Áfonyázásnak álcázott pihenéseket iktattunk be menet közben.

 Végre elértünk az autóval még járható úthoz, a Glavoi-rét felől közelíthető meg. Innen már csak egy "kőhajítás" az uticélunk. Egyre csak lefele haladtunk, gyökerek és simára koptatott kövek között. Alaposan a lába elé kell nézzen az ember fia-lánya, ha nézelődni akar, bizony meg kell állni. Nézelődni márpedig lehet. A nép is egyre több volt, ki még lefele tartott, más már visszafele.

 Végre megpillantottuk:

 A barlang tulajdonképpen egy hatalmas víznyelő, Románia legmagasabb barlangbejáratával büszkélkedhet. 150 m-t kell még ereszkednünk, hogy a mélyébe tekinthessünk. Az ereszkedést kötelek segítik, de a bátrak enélkül is elindulhatnak. Mi egy darabig bátrak voltunk, aztán volt egy pont, amikor azt mondtam, tovább nem megyek. De Sógorom a segítségemre sietett, Férjem ugyanis igyekezett a gyerekek után. Másztak ők, mint valami kis zergék. Ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk, egyre hűvösebb lett.

Párom a gyerekekkel

Micsoda méretek!

Egész ügyesen másztak:-)

A Csodavár másik nyílása

Visszatekintve

Odalent a gyerekekkel

 A mélyben zubogott a patak, amely majd a Galbena völgyében fog újra a felszínre törni. 20 éve le lehetett menni a vízhez, most akkora sziklák gördültek a barlang mélyére, hogy felszerelés nélkül nem lehetett leereszkedni. Egy darabon tovább járható lenne a barlang.
Míg odalent időztünk, odafent is készülődött esni, erre egyre hangosabb dörgés figyelmeztetett. Igyekeztünk kijutni, mielőtt megeredne az eső, mert a vizes köveken már nagyobb kaland lenne visszajutni. Jobboldalt létra segítségével lehetett átjutni a szomszédos katlanba. Mire felértünk, már csöpögött is az eső. Míg Nővéremékre vártunk, el is csendesedett. Vártunk ugyan rájuk, de dicséretére legyen mondva, fóbiái ellenére mindenhova eljutott, ahova mi is.
A szomszédos víznyelő megint ámulatba ejtett: egy óriási katlan, hatalmas sziklafalakkal övezve. A derekába taposott ösvényen körbe lehet járni, s feltekinteni a szédítő magasságokba.

Másik ösvényen fel lehet jutni az egész együttes tetejére, fentről, az állítólag nem túl jó állapotban lévő kilátókról megcsodálni a vidéket. Ezt kihagytuk, az időnként szemerkélő esőben elindultunk hazafele. Először  is ki kellett jutni a víznyelőből, volt, mit mászni felfele.
Aztán dombon fel, dombon le, lovas tisztáson át, Ponor-réten ebéd, s nekivágtunk a dombnak, melyen elsőként ereszkedtünk le. Fárasztó volt, de olyan jó volt megpihenni a tetőn. Innen már hamar hazaértünk, azaz a sátrakhoz.
Bármilyen fáradtak voltunk, puliszkavacsorát követően jó hangulatú esténk volt. A fiúk nagyon elemében voltak, még egy kis táncra is futotta:-)