Mikor nekifogtam, arra gondoltam, minden mást, ami nem fér bele a sütikeretbe, ide borítom bele. Ételreceptek, morfondírozások, lakásunk alakulása, csinosítgatása, kézműveskedéseink (ez is egyre kevesebb), jövés-menés, család régen és most, és még annyi minden, ami kikívánkozna belőlem.
Még a nyaralást sem fejeztem be, pedig Katalin már kétszer is érdeklődött, hogy mikor lesz folytatás. Így hétvégén kicsit több időm van, ha nincs éppen családi program. Ma nem volt. Mégis mást írok, de majd arra is sor kerül.
Ebéd után felkerekedtünk, elmentünk forrásvízért, s sétáltunk egyet a Börzsöny bugyrai közt.
Gyönyörű az őszi erdő. Még most is, hogy már csak kevés, a gyakori szélfúvásnak ellenálló levél kapaszkodik a fákon.
Hogy szeretem-e az őszt? Nem. S azért nem, mert szürke, lucskos, párás, nyirkos időt hoz magával. Nem leszek tőle depis, de nem is dob fel. Nem szeretem a borús időt. Mikor az ablakból nézem a szélfútta, víztől csepegő kinti világot, megnyugtató a tudat, hogy van puha, világos menedék ez elől a rút idő elől. De van valami jó az őszben: karácsonyt hagy maga után. Imádom azt az ünnepet!
De még tart az ősz, egy kosárnyit be is hoztam belőle:
Kint pedig, hát ott is szép, ha nem esik!
