Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2011. november 28., hétfő

Kis konyhám

Itt készülnek süteményeim:
Szóval ez az én kis konyhám. Nagyon szeretem! Ez a fénykép még nagyon ifjú korában készült, azóta már úgy tele raktam, hogy egy gombostűt sem lehetne leejteni a polcaira:-)
Már említettem, mikor beköltöztünk, két asztal és a tűzhely jelentette a berendezést, akkoriban mindent a kamrában tároltam. ( Szerencsére jó nagy... ) De az sem érdekelt, csak szabadulni albérletünk penészedő falai közül! Majdnem egy évig így is volt, mikor Férjecském ráért nekilátni az én fejemben már be is rendezett szekrényem megvalósításához. Az ő fejében más volt, össze is kaptunk miatta, ami 15 év alatt nem sokszor fordult elő... Végül egyezségre jutottunk, s kezdett formát ölteni elképzelésem. Persze a tulipán kötelező volt. Decemberre elkészült a nagy mű, de sajnos akkor nem próbálhattam ki... Anyukámat ápoltuk. Ő nem is láthatta már...
Azóta élvezettel nyűvöm, s változatlanul szeretem.
Majd jövök részletekkel is!

2011. november 27., vasárnap

Megint decoupage

Mielőtt kidobnák bármit is, átgondolom, lehetne-e hasznosítani valamire. Így nagy mennyiségű "újrahasznosítható" kacat gyűlt össze az idők során. Mikor soknak találom, egy része mégis kukában landol. Mert sokkal többet tervezek, mint amennyit képes vagyok megvalósítani.
Nemrég egy konzervdobozt mentettem meg az enyészettől. Mécsestartó akart lenni, de lefokoztam ceruzatartóvá:-) Nem sikerült kilyuggatni, nem volt itthon Férjuram segítségnek, így maradt lyukmentesen, de nem üresen, mert mindig tetemes mennyiségű írószer keresi a helyét.

A szalvétába nemrég szerettem bele a Tescóban:-)
 A kimosott konzervdoboz méretére vágtam a szalvétát, a mintát is figyelembe véve kiszabtam. A dobozt bekentem decoupage ragasztóval, ráigazítottam a szalvétát, rásimítottam, a tetején ragasztós ecsettel kicsit befele simítottam. Most itt díszeleg a számítógép mellett, egyre jobban megtelik:-)
A tobozdíszt Hédi készítette, vízfestékkel befestette, s piros fonallal betekerte. Ügyes a kis Leányzóm, maga szórakoztatására mindig alkot valamit, engem meg elhalmoz ajándékokkal:-) Egy fiók már tele van, most új férőhely után kell néznem. Semmitől nem vagyok hajlandó megválni, amit Ők készítettek nekem. Olyan jó időnként elővenni, meghatódni...

2011. november 25., péntek

Adventi koszorú

Ma ébredtem rá, hogy hogy vasárnap már meg kell gyújtani az első gyertyát az adventi koszorún, ami még nincs sehol. Szerencsémre még nyitva volt a virágbolt, s vettem koszorúalapot meg szép gyertyákat, s felhasználtuk, amit még találtunk itthon. No meg a szomszéd fenyőfájáról áthajló ágakat:-)
Hááát... ilyen lett, de nekem tetszik. Meg segítőtársamnak, Hédinek is.
Így készült: a koszorúalapra dróttal rákötöztem a fenyőágakat. Mivel meglehetősen borzas lett, piros szalaggal is áttekertem. 4 tobozt erősítettem rá, szintén dróttal. A gyertyákat Leányzóm felszúrta a talpra s a tobozok közé biggyesztette. Egy piros bogyós díszt szétszedtem s a tobozok közé szurkáltam.
Most már lesz mit meggyújtani vasárnap:-) A gyerekek alig várják, mindig gyertyáznak alkalom nélkül is.
Ha nem kaptam volna hozzávalókat, akkor is készül adventi koszorú, gondolatban már megvolt: egy szögletes doboz alját teleszórom dióval, mogyoróval, toboz s valami színes csilli-villi is került volna bele, s közé a gyertya, ami itthon éppen van.

2011. november 24., csütörtök

Mécsestartó befőttesüvegből

Sokféle technikát kipróbáltunk már a gyerekekkel, a decoupage a legújabb kedvenc. Ilyen módon, szalvétatechnikával készítettünk mécsestartókat. Egyszerű és látványos az eredmény.
A kéket készítette a Leányzó, a mikulásvirágosat a Fiam. Még Cirmi is megcsodálta alkotásukat:-)
 Az üveg fedelét is bevontam szalvétával, abba is mécses került, köré gyöngyöket szórtam:
Na jó, nem remekművek ezek, de annál értékesebbek, mert gyerekkezek munkálkodtak rajta:
A technika lényege:  a szalvétából kivágjuk a felragasztandó motívumot, leválasztjuk a legfelső, mintás réteget.  A bevonandó felületet vékonyan bekenjük decoupage ragasztóval, ráragasztjuk a szalvétát, ha megszáradt, újra átkenjük a ragasztóval s hagyjuk megszáradni. Mécsest tettünk az üvegbe, s meggyújtottuk- ez volt a legnehezebb rész:-)

Tulipános láda

Egyik kedvenc bútordarabom:-)
És még az évekkel ezelőtti dunai árvíznek is van köze hozzá. Annyi, hogy kedves ismerőseink, akik közvetlenül a Duna partján laknak, az alsó szinten derékig érő vízben elázott régi bútort ki akarták dobni. Férjem elhozta, aztán szétszedve évekig állt, mígnem tulipános láda lett belőle:-)
A rongyosra hámlott furnért Apósom napokig áztatta, míg végre sikerült megszabadulni tőle. Férjem le sem csiszolta az alatta rejtőző faanyagot, hogy még régebbinek hasson. Nem festett, hanem kivágott tulipánmotívum díszíti. Ugyanis ez az aktuális kedvenc:-) A szélére került díszcsík szintén az "árvízvert" bútordarabról megmentett, talán diófa  darab. Réz szegekkel van összeállítva, s csak egy vékony fenyő lazúrréteget kapott. Olyannyira jól sikerült az antik hatás, hogy kedves székely ismerős, aki márpedig ért a fához, s még emlegetni is fogom, valóban azt hitte, hogy nagyszülőktől örökölt darab:-)
A teteje felnyitható, tágas tárolóhely (sajnos a teteje is), s akár ülni is lehet rajta.
S ki más készíthette, mint Férjuram? Pedig nem is asztalos, csak ez a legújabb kedvenc tevékenysége. Egy-két trükköt ellesett barátjától, tanult egy-két hibájából, s olyan munkák kerülnek ki a keze alól, hogy mindenki csodájára jár:-)
Egy időben a vasalatlant tartottam benne, jelenleg néhány kacat dugihelye, de sohasem áll üresen. Ülőbútor funkcióját is kihasználjuk időnként, főleg, ha vendégek is vannak. Másik fontos s bosszantó funkciója: mivel az étkezőben kapott helyet, közel  a bejárathoz, a hazaérkező családtagok hova pakolnak le mindent?
A tetejét az általam varrt írásos terítő díszíti, ami szintén tulipános:-) Nagyon szeretem az írásost, varrni is meg használni is. Lesz még szó róla.

2011. november 23., szerda

Otthonunk

Hisz körülötte forog ez a blog:-)
Januárban lesz két éve, hogy beköltöztünk első saját házunkba. Ami annál több, hisz ez otthon. Ahogy akkor 8 éves Lányom bölcsen megfogalmazta.
Regényt lehetne írni arról a 7 évről, míg e ház készült:-) Végül nem kis áldozatok árán, de kész lett.
Na az azért túlzás, hogy kész.
Kezdem elölről, mert csak csapongok össze-vissza.
Apukám nagy fájdalmára (és az enyémre is, főleg így utólag) tőlük távol, egy kis faluba költöztünk, ahol megvettünk egy telket, közben albérletben laktunk. Megszületett Lányunk, s 1 éves volt, mikor hozzáláttunk telkünk beépítéséhez. Szüleim is jöttek segíteni, közben adogatták kézről kézre pici Lányunkat. Elkészült az alap, a pinceszint, s bár abban reménykedtünk, hogy ha kis lépésekben is, de haladunk tovább, évekig helyben toporogtunk.
Sógorom egyszer felvetette, hogy szüleik, mármint az Anyósomék, adják el a lakásukat, költözzenek hozzánk, a lakásuk árából fejezzük be a házat. Innen már nem volt megállás, a szót tett követte. No ez volt a legnagyobb áldozat részemről. De: volt egy kikötésem - külön konyha legyen. Ezért az eredeti terv jócskán módosult, nem kis fejtörést okozva, miután az én fejemben mindennek megvolt a helye. De ez is megoldódott. Még szerencsénk is volt, mert utolsó hónapba, mielőtt eltörölték volna, szocpolt is kaptunk, annyi kölcsönnel karöltve, hogy be tudjunk költözni.
Családi és baráti segítséggel, Férjem két keze munkájával készült a ház tetőtől talpig.
Nagyon szerettem volna karácsonyra beköltözni, de nem jött össze, csak januárban, pontosan 23-án, utolsó előtti félév utolsó vizsganapjának délutánján átcuccoltunk, s este már itt aludtunk. Emlékezetes nap volt:-)
A bútorzat meglehetősen hiányos volt, a konyha egy évig két asztal s a tűzhely volt, ideiglenes polcokkal. A gyerekek szobájában még mindig ideiglenes szekrény van, a nappali polcrendszere is még csak gondolat, a számítógépes sarok a dobozok gyűjtőhelye - még mindig, de a miénk: kényelmes, meleg, tágas, világos, barátságos, és...otthon!
Szóval van még tennivaló. Az elmúlt télen Férjuram elkészítette a konyhaszekrényemet, meg a tetőtéri fürdőszobát, néhány aprósággal együtt. Erre a télre a gyerekek szobájába kerülő bútorzat van betervezve. Persze ember tervez, s oly sokszor közbeszól a sors... De ami már megvalósult, megmutatom, s a továbbiakat is, ami "összejön" terveinkből.

2011. november 21., hétfő

A grízgaluska titka

Recept:-) És mese:-)
Mifelénk az volt -és gondolom, ma is az- a szokás, hogy a rokonok, szomszédok, barátok, jó ismerősök meglátogatják a kisbabás anyukát,  ételt visznek a kismamának, s ajándékot a babának.
Régen, Anyukám idejében s annak előtte még csak az étel volt szokás. Gondolom azért, mert akkor jobban megviselhette a szülés az anyukákat, s így próbálták kímélni s segíteni a megerősödésben a nemrég szült asszonyokat, hogy legalább főznie ne kelljen.
Persze erőt adó húslevest vittek, meg velejáró húst. Anyukám mesélte, hogy az idősebb asszonyok tejbegrízt vittek, rápakolt husival. Ő nem szerette, hát én sem enném meg így együtt:-)
Fiam még Zilahon született, így volt részem ilyen látogatásokban, s viszonoztam is. Anyai Nagymamám, egyetlen Mamám, aki megérte gyerekeink születését, s aki hála Istennek, ma is köztünk van, ha messze is, szóval Mama nem otthonról hozott ételt, hanem eljött hosszabb időre, s nálunk főzött, az általa hozott pipiből. Húslevest grízgaluskával. S milyen jó, hogy eljött, mert Tőle tanultam meg galuskát főzni!
Miközben főzött, mondta is, hogy mit hogyan s miért. Szóval a grízgaluska titka annyi, hogy nem szabad erősen főnie a levesnek, mikor beleszaggatjuk a galuskát, s közben sem. Ha mégis bugyog, kis hideg vizet kell önteni bele.
Szombaton főztem legutóbb:
Olyan lett, ahogy a nagykönyvben meg van írva:-) Persze, minden igyekezetem ellenére előfordul, hogy nem akar megfőni, de a gyerekek még szeretik is, ha kicsit kemény.
Most három tojásból készült. Enyhén felverem a tojásokat  s annyi grízt keverek bele, hogy ne legyen kemény sem, de ne is folyjon. Szóval a kanálon álljon össze galuskának. Kicsi pihentetés után kanállal beleszaggattam a kis lángon alig fővő levesbe. Figyeltem, hogy ne főjön, s mivel elég sok idő után sem puhult meg teljesen, 1 dl-nyi hideg vizet töltöttem hozzá. Ezt követően rövid idő alatt teljesen puha lett.
Ezúttal zöldséglevesbe került. Anyósom mondta, hogy ők csak húslevesbe főzték. Lehet, anyukám is, erre nem emlékszem, de én szeretek elrugaszkodni a szokásoktól:-)

2011. november 19., szombat

Karácsonyi díszek- papírból

Lányom hetek óta karácsonyi lázban ég. Engem még nem kapott el, kicsit félek is tőle. Azért, mert tudom, hogy a tavalyi év eseményei beárnyékolják kedvenc ünnepem hangulatát.
De Hédi lelkesedése magával ragad megállíthatatlanul:-) Tele van a nappali újságokkal, s keressük az újabb és újabb ötleteket, megvalósítandókat és anyag hiányában csak tervezetteket. Már készült néhány!
A papír az egyik kedvenc alapanyagom, talán azért, mert a legelérhetőbb, könnyű vele dolgozni gyerekekkel együtt, ami elsődleges szempont, s változatosan felhasználható. Ezt készítettük elsőként:
Már akartam írni a hozzávalókat, mint a recepteknél:-)
Persze, vannak: fehér papír, színes csomagolópapír, ragasztó, keskeny szalag, nagyobb gyöngy.
A fehér papírból korongokat vágtunk ki, párosával (2-2 egymásnak háttal össze van ragasztva). A csomagolópapírból kivágott motívumokat ráragasztottuk. 3-3 korongot egymástól kis távolságra lehelyeztünk a képpel lefele fordítva,  megragasztóztuk a hátát,  a méretre vágott szalagot ráhelyeztük úgy, hogy a legfelsőn egy hurkot formáljon. Majd mindegyikre ráhelyeztünk egy másik korongot, képpel felfele. A szalag lelógó végére egy gyöngyöt fűzünk.
Száradás után a huroktól fogva felakaszthatjuk fenyőágra, ablakkilincsre. Bárhova, mert a gyerekek munkáját muszáj "kiállítani"!

Betti, köszönöm!

Mármint a megelőlegezett bizalmat:-)
Nagyon feldobott, hogy máris van egy követőm! Még szinte semmit sem írtam, de remélem, fogok valami használhatót is, nem szeretnék csalódást okozni.
A másik blogon hónapok teltek el, mire bejelentkezett az első olvasóm. Igaz, naivan fogtam hozzá. De tanultam egyet-mást az elmúlt évben.
Köszi még egyszer, Betti!
Bocsi, nincs virágos képem elérhető közelben, remélem, szereted a cicákat! Ő Cirmi, féléves cicalányunk. Éppen bekérezkedett melegedni:-)

2011. november 18., péntek

Miért?

Másik blogom első bejegyzésének is ezt a címet adtam. Ugyanis oka van egy új blog létrejöttének. Valami kikívánkozik belőlünk. Belőlem sokminden.
Végigcsináltam (még) egy főiskolát, hogy munkát kapjak, ami nem következett be. Ettől nagyon magam alatt voltam, hisz nem így képzeltem az életem. Bár Férjuram soha nem rótta fel nekem, iszonyú lelkiismeretfurdalás, hogy az Ő vállán van minden. Valamit kezdenem kellett magammal, mert különben bekattanok.
A 4 év fősuli alatt kizárólag tanulásra használtam az internetet. Mikor ennek vége lett, fedeztem fel a blogokat. A gasztro témájúakat. Ezzel próbálkoztam. Bár döcögősen indult, de erről majd ott írok, szeretem csinálni. Sütök, mindig valami mást, hetente többször, s közzéteszem. Bár soha nem érem utol magam, sok-sok süti van raktáron, ami talán ott is marad. Mindig vannak újabbak.
De nem csak sütni szeretek, kézimunkázni, kreatívkodni, kertészkedni, olvasni, virágokkal babrálni, otthonunkat csinosítgatni.
Mindegyik tevékenységről sokat tudnék írni, s ebben az új blogban mindegyik jelen lesz. Amolyan lecsóblog lesz. Még lecsó is lesz benne, hisz recepteket is szándékszom itt megörökíteni. A sütiket az első blogban, továbbra is. Hogy fogom-e győzni mindkettőt? Az idő eldönti:-)
A napokban, kora reggel készült ez a fotó, a kertben. A -8 fokban mindent zúzmara borított. Olyan szép volt... mintha ünneplőbe öltöztek volna a fák, bokrok.